Meghívó
Tisztelettel és szeretettel meghívom Önt, Családját és Barátait ÖRÖK PILLANATOK című, első önálló fotókiállításom megnyitójára, mely 2007. augusztus 18-án (szombaton) 16 órakor lesz a szegvári Kastély nagytermében (Szegvár, Kossuth tér 1.).
A kiállítást megnyitja: DR. TÓTH ATTILA művészeti író.
Közreműködik: ÁGOSTON GEORGINA (ének) és SZABÓ ZSUZSA (zongora).
A tárlaton megtekintheti közel 6 év alatt készült munkámat a következő témákban: természetfotók, esti képek, riportfotók, panorámaképek, infrafotók.
A kiállítás megtekinthető 2007. augusztus 29-ig (a Magyar Fotográfia Napjáig), naponta 10 órától 17 óráig.Purgel Zoltán
A kiállítás képei
Bemutatkozás
A kimerevített idő varázsát már gyermekkoromban felismertem, de igazán aktívan 2002. óta fotózom digitális fényképezőgéppel. Az analóg technikát sem felejtettem el, szívesen fotózom negatívra, diára, szeretem a kontrasztos fekete-fehér fotókat.
A fényképezéssel kapcsolatos ismereteimet autodidakta módon szereztem. Témáimat főleg a természetből válogatom, vagy inkább a természet adja nekem. Mivel „szűkebb hazám” – Szegvár – a vizek falva, itt erre sok lehetőség van. Minden év nyárelején fotózom a „Tisza virágait”, szeretem az esti képeket, érdekel az infrafotózás. Szeretem megörökíteni kis hazánk látnivalóit, érdekességeit és szépségeit. Minden évben a „magyar tengerre” is ellátogatok, hogy aranyhidas fotókat készíthessek.
A riportfotózás is érdekel, Szegvár honlapján és a Szegvár OnLine hírportálon több mint tízezer „örök pillanat” jelent meg Szegvárról, a helyi eseményekről. Úgy érzem, napról-napra egyre jobban szeretem ezt a csodálatos hobbit, s ez már egy életen át el fog kísérni.
Képeim több hazai fotópályázatok kiállításán szerepeltek, pár alkalommal díjazták is képeimet. Díjat kaptam „Szegvári vár romjai” c. képemért az Év fotósa, az év fotója pályázaton (Győr, 2004.), az „Őszi délután” c. képemért az Életjel fotópályázaton (Szentes, 2005.), az „Út a jövőbe” c. képemért a Csongrád megye kortárs fotóművészete pályázaton (Szeged, 2007.) 2007. augusztus 18-án volt a szegvári kastélyban az első önálló fotókiállításom megnyitója. Eddig ez volt a legnagyobb állomás az életemben. Hatalmas élmény volt számomra barátaimtól, az ismerősöktől és ismeretlenektől kapott visszajelzések, a megnyitón részt vett vendégek nagy száma, s az a nagyfokú segítség és támogatás, amit a kiállítás kivitelezésénél kaptam. Köszönöm mindenkinek ezt az élményt, s ígérem, hogy erről soha nem megfeledkezve folytatom elkezdett munkámat.
Purgel Zoltán
Örök pillanatok
Mi kell egy jó fényképhez? Ezeregy dolog – meg egy nagy adag szerencse. Nem fotóiskolai receptkönyvhöz akarok tézisekkel szolgálni, csak előszámlálni néhány adalékot. Kell, ugye, föltétlenül kell a jó téma. És a jó szem, amelyikkel észre lehet venni. Jó gép is kell hozzá, bár nagy képek akkor is készültek, amikor még az egyébként igencsak rövid múltra visszatekintő fényképezés gyerekkorát élte. Purgel Zoltán Szmenával kezdte, Zenittel folytatta, és most a digitális fényképezésnél tart. Néminemű jártasság is szükségeltetik hozzá, bár aki műveli, teljes meggyőződéssel vallja, ő aztán minden titkát ismeri. Ahogy az asztrológus a csillagok együttállását tartja legfontosabbnak, mindezek együttes jelenléte szükséges ide is. Riportképeknél az sem árt – hogy az Amerikából indult divatos szavakat is kifordítsam –, ha jókor van rossz helyen. Az összes kellékkel fölszerelve. Kitől tanulta, amit egyáltalán tanulni lehet belőle? Senkitől és mindenkitől. Mindent a maga kárán. Ma úgy mondjuk, autodidakta, ami magyarabbra fordítva úgy is hangozhat, mint pulira a bolha, úgy ragadtak rá az ismeretek. Ismerősöktől és ismeretlenektől. A lögybölős technika minden áldását és nyűgét így megtanulni, igencsak keserves dolog. Bebújni az éjszakai sötétségbe, lefoglalva a fürdőszobát, szemeket guvasztani valamelyik jó ötlet világra hozására, aztán egycsapásra elfelejteni valamennyit, mert itt van a digitális technika. Amikor már a telefon is elsül. És újra tanulni annak is minden titkát és bizgettyűjét. Csak azt ne higgye senki, hogy ettől kezdve könnyű a fényképezés. Igaz, nem kell már teherhordó szamár a fölszerelések tetthelyre szállítására, akár a régi cigarettatárca mérete is megfelel, de ez csak a tucatképeket tudja szaporítani. Akkora könnyítés ez csupán, mintha a festő könnyebb ecsetet fog a kezébe, vagy a szobrász géppel csiszolja fényesre a márványleányka hófehér kebleit. Az alkotáshoz mindenképpen munka kell. Az embert kínzó fizikaiból egyre kevesebb, a lelki gyötrődésből pedig több. Mikszáth Kálmán egyik gondolatába most is érdemes belekapaszkodnunk. Valahogy így szól: erős akarattal az embert is meg lehet tanítani, hogy megfogja az egeret, de a kölökmacska játszva megteszi. Akinek „huzalma” van hozzá – ez meg Tömörkényék szava –, többre jut.
Szegvár gyermeke, Szegvár pedig a vizek faluja. Terített asztala a természet, tájképet is, tücsköt és bogarat is bőven kínál. Ezrével készültek képei falujáról, de ha ennyi kellene a boldogsághoz, ezt mindenki fölfedezhetné, akinek gép akad a kezébe. A megszállottság fontos tényező, de önmagában ide kevés. Rátermettségnek, tehetségnek illik tartanunk azt a ráadást, ami csak keveseknek adatik meg. A kölökmacska ráhangoltsága is kell hozzá. Születni kell rá. A horgász hetekig képes ülni a vízparton, minden fondorlattal megverve, amíg egy hal megpöccinti a kapásjelzőt, a fotós a tiszavirágért is föláldozza napjait legalább ekkora igyekezettel. És jövőre újra, azután is még, ki tudja, hányszor. Amikor már el van telve nappali képekkel, újabb varázslat kísérti: az esti vagy éjjeli világ.
Itt van ugyan testközelben a Tisza, a Kurca és a Kórógy, de amott meg ott van a Balaton. Oda is el kell jutnia, legalább minden évben, hogy az aranyhíd kismillió változatából is válogatni tudjon. És a riport? A megismételhetetlen történés? Üsse föl akárki Szegvár honlapját, láthatja, kezei közül került oda rengeteg kép. Van belőlük néhány itt a kiállításon is. Nem akar nagy szavakkal etetni bennünket, de kiolvasható talán mindegyikből, szereti ezt a tájat, mert a hazája, szereti az embereket, bárhol élnek is, mert közülük való – közéjük való –, és lelkéből lelkedzik mind, mire kép lesz belőle. Talán ez a legnagyobb titka, legfontosabb kelléke minden művészetnek. Megérdemli, hogy mi is szeressük. Azt mindet, amit szeretve megmutat, és eggyel többet is: őt magát is.
Zoli Komám, jó úton jársz. Sok sikert!
Horváth Dezső
író
Eternal Moments (English)
What does a good photograph need? Lots of things and a big amount of luck. I would not like to provide with any photo-school recipe book theses – just present some ingredients. You need of course a good topic. And a good eye to observe things. A good camera is also needed – although great photos were taken also in those times when photography, which has a really brief past otherwise, was still in its infancy. Zoltán Purgel began with a Smena, continued with a Zenit and now he is using digital technology. It also requires certain proficiency, although those people who pursue it proclaim firmly that they know all about its secrets. The astrologer considers the stars’ conjunction as the most important – the same co-existence is needed in this case as well. And as for report pictures, it does not harm if – let me twist the fashionable American words here – one is in the wrong place at the good time. Together with all the equipment.
Who did he learn it from? Can it be learnt at all? From nobody and from everybody. Everything at his own cost. Today we would call him an autodidact, which could be translated into Hungarian as follows: knowledge sticks on him like fleas upon a puli. Knowledge from acquaintances and from unknown people. Learning all the blessings and bothers of the fixing-bath technique in this way is rather hard work. Disappearing in the pitch-darkness, occupying the bathroom and gazing in order to bring forth some new good ideas – and then, all of a sudden, you should forget all of that because of digital technology. It is the time when even the phone can take snapshots. And you must learn all of its secrets and tricks again. Nobody should think that from now on photography is easy. It is true that you don’t need any pack animals to transport the equipment to the spot – the size of an old cigarette-case is enough – however these cameras can only increase the number of ordinary pictures. This is just an ease similar to the painter who holds a lighter brush in his hand or the sculptor who polishes the snow-white breasts of the marble maiden with a machine. Creation definitely requires work: less of the physical torments and more of the mental distress. It’s worth seizing upon one of Kálmán Mikszáth’s thoughts. It reads thus somehow: with strong wills you can teach even a man how to catch mice but the kitten does it with ease. And the words of Tömörkény: those who feel drawn towards it and are talented get further.
He is the child of Szegvár and Szegvár is the village of waters. Nature is its laid table providing landscapes, flora and fauna. Thousands of photos have already been taken of his village, but if it were only a question of that, anyone with a camera in his hand could explore it. Obsession is an important factor – still in itself it is not enough here. We ought to consider the surplus that is destined only to a few people as talent and gift. One needs the motivation of a kitten for it. One must be born for it. The angler is capable to sit on the riverside for weeks, afflicted with all the underhand practices until some fish will tug the bob – the photographer sacrifices his days to a may-fly with the same effort. And next year again and then again: who knows how many times. And when he is filled with the photos taken in daylight, he is possessed by a new kind of magic: the evening or the night.
Although the rivers Tisza, Kurca and Kórógy are close at hand, the Balaton is over there, too. He must get there at least once a year in order to be able to select from the thousands of variants of the “golden bridge”. And what about the report? The unrepeatable happening? Anybody who comes across the homepage of Szegvár can see there the vast number of pictures taken by him – some of them can be found here at this exhibition as well. He wouldn’t like to snow us with big words. However you can tell from almost all of his photos that he loves this region for it is his homeland and loves the people (wherever they may live) for he is one of them, he belongs to them. Each picture is rooted in his heart and soul. This may be the greatest secret, the most important requisite of all arts. He deserves our affection as well: we should be fond of him and of all the things that he shows us with so much feeling and love.
Zoli, my chap. You are on the right track. Good luck. Dezső Horváth
novel writer
Ewige Momente (Deutch)
Was braucht man zu einem guten Foto? Tausendundeine Sachen – und eine große Portion Glück. Ich möchte keine Thesen zu einem fotoschulischen Rezeptbuch anbieten, nur einige Zutaten aufzählen. Unbedingt notwendig ist natürlich ein gutes Thema. Und ein gutes wahrnehmendes Auge. Auch eine gute Kamera ist nötig – obwohl es wurden schon damals großartige Bilder gemacht, als das Fotografieren, das überhaupt über eine sehr kurze Vergangenheit verfügt, noch in den Kinderschuhen steckte. Zoltán Purgel hat mit einer Smena angefangen, mit einer Zenit weitergemacht und jetzt ist er schon beim digitalen Fotografieren. Dazu braucht man ein wenig Vertrautheit, obwohl diejenigen, die sich damit beschäftigen, sind fest überzeugt davon, dass sie jeden Kniff kennen. Der Astrologe hält die Sternkonstellation für das Wichtigste und dasselbe gleichzeitige Präsens wird auch beim Fotografieren benötigt. Und was die Reportagebilder betrifft, schadet es nicht, wenn man – lassen sie mich den Sinn der modischen Worte aus Amerika so verdrehen – sich am falschen Ort zur rechten Zeit aufhält, zusammen mit all der Ausrüstung.
Von wem hat er das gelernt, was man darüber überhaupt lernen kann? Von Niemandem und von Jedem. Alles durch eigenen Schaden. Heutzutage sagen wir, er ist ein Autodidakt – was mehr im Ungarischen heißen könnte, dass die Kenntnisse so an ihn kleben, wie die Flöhe an einen Puli-Hund. Kenntnisse von Bekannten und Unbekannten. Die Segen und Lasten der Schwenktechnik so zu erlernen ist überaus schwer. Hineingekrochen in die Nacht-finsternis, das Bad besetzend sich die Augen aus dem Kopf sehen, um eine gute Idee zur Welt zu bringen. Und dann auf einmal alles vergessen, denn die digitale Technik ist da. Wenn auch das Handy schon Bilder schießen kann. Und dann wieder alle ihre Geheimnisse und Kniffe erlernen. Niemand soll denken, dass ab jetzt das Fotografieren leicht sei. Es ist wahr: man braucht keinen Lastesel mehr, um die Ausrüstung auf den Tatort zu transportieren – es reicht schon die Größe eines alten Zigarettenetuis aus – aber damit kann man nur die Zahl der Dutzendbilder vermehren. Es bedeutet nur so eine Erleichterung als wenn der Maler einen leichteren Pinsel in der Hand hielte oder als wenn der Bildhauer die schneeweißen Busen der Marmorjungfer mit einer Maschine polierte. Um etwas zu erschaffen braucht man unbedingt Arbeit: von der physischen, menschenquälenden immer weniger, von der seelenquälerischen umso mehr. Es ist auch hier Wert, uns auf einen Gedanken von Kálmán Mikszáth festzunageln. Er lautet ungefähr: mit strengem Willen kann man auch dem Menschen beibringen, wie man Mäuse fängt, aber das junge Kätzchen macht das mit links. Und dazu noch die Worte Tömörkénys: wer Talent hat und sich angezogen fühlt, kommt weiter.
Er ist das Kind von Szegvár und Szegvár ist das Dorf der Gewässer. Die Natur hier ist wie ein gedeckter Tisch: er bietet zugleich Landschaften, Flora und Fauna an. Von seinem Dorf waren schon tausende von Bildern gemacht, aber wenn es nur darum ginge, könnte es jeder entdecken, wer einen Apparat in die Hände bekommt. Die Besessenheit ist ein wichtiger Faktor, aber an und für sich selbst ist es hier zu wenig. Es gehört sich diese Zugabe, die nur wenige haben, für Begabung und Talent zu halten. Dazu ist das Gefühl des jungen Kätzchens nötig. Dazu muss man geboren sein. Der Angler ist durchaus fähig wochenlang am Wasser zu sitzen – verflucht mit allen Praktiken, bis ein Fisch die Pose schnippt. Der Fotograf opfert seine Tage für die Eintagsfliege mindestens genauso mühevoll auf. Und nächstes Jahr noch mal, und dann immer wieder, wer weiß, wie viel mal. Und wenn er mit den Tagesbildern erfüllt ist, versucht ihn ein neues Zauberwerk: die Nachtwelt.
Die Flüsse Tisza, Kurca und Kórógy sind zwar hautnah, doch gibt es auch noch den Plattensee da drüben. Er soll mindestens einmal im Jahr dort hinkommen, um auch von den unzähligen Varianten der „goldenen Brücke“ wählen zu können. Und die Reportage? Das unwiederholbare Geschehen? Wenn jemand auf die Homepage von Szegvár schaut, kann ja sehen, dass zahlreiche Bilder von ihm stammen. Es gibt welche von ihnen auch hier auf dieser Ausstellung. Er möchte uns nicht etwas groß vormachen, aber man kann fast von jedem Bild herauslesen, dass er diese Landschaft liebt, weil sie seine Heimat ist. Er mag die Menschen (wo immer sie auch leben), denn er ist einer von ihnen, er gehört zu ihnen. Alles entspringt seiner Seele. Das ist wahrscheinlich das größte Geheimnis, das wichtigste Requisit jeder Kunst. Er verdient auch unsere Wertschätzung. Dass wir das alles, was er uns liebevoll zeigt, lieb haben und auch noch einen mehr lieben, ihn selbst.
Zoli, mein Kumpel. Du bist auf gutem Weg. Viel Glück!
Dezső Horváth
schriftsteller
A megnyitó
Katalógus
Fotókatalógusom az első önálló kiállításomra jelent meg, exkluzív kivitelben. Az alábbi képre kattintva a katalógus PDF fájlban letölthető.
Mozaik kép
Az itt látható mozaikkép 5340 db kis képből van összeállítva, s így „nagyban” a szegvári kastélyt ábrázolja. Igaz, hogy a mozaikkép „csak” 5340 db kis képet tartalmaz, de ahhoz, hogy a kis fotókat össze tudjam válogatni színek szerint, kellett a 32000 fotó.
A mozaikkép elkészítéséhez felhasználtam a Mosaic Creator programot is. Ezt a képet használtam a fotókiállítás, a katalógus, és e weblap fő arculati elemeként is. Ezzel azt szeretném szimbolizálni, hogy az utóbbi években több mint 32000 fotót készítettem a szegvári történésekről.
Jó érzés volt látni, hogy a kiállításon a képe(ke)t nézve sokan magukra ismertek. A nagy mozaikkép az alábbi képre kattintva letölthető. (Vigyázat, extra nagy méretű képről van szó: 26701 × 11999 pixel, 150,77 × 67,73 cm, 450 dpi, 30 MB.)
Média megjelenés
Köszönet
Szeretném megköszönni azoknak a nagyszerű embereknek a segítséget, akik nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás.
Köszönöm
- Szüleimnek, a Ternai családnak, a Szarka családnak a segítséget,
- Ágoston Gininek és Szabó Zsuzsinak a szép dalokat,
- Bánfi Jánosnak a videófelvételt,
- Benkő Zsoltnak (Árkád Galéria, Szentes) a panorámaképek keretezésében végzett színvonalas munkáját,
- Berezvai Lászlónak a fotókat,
- Berényi Zsoltnak a videófelvétel és a DVD elkészítését,
- Bugyi Csabinak, Kovács Gabinak, Kovács Kálmánné Rózsinak, Kovács Erának a kivitelezésben való millió segítséget,
- Farkas Tibinek a videófelvételt,
- a Fotóprint Stúdiónak (Szentes) a panorámaképek élethű kivitelezését,
- Horváth Dezső írónak a bemutatkozásomat,
- Kovács Ildinek a megnyitóban való közreműködést,
- Lukács Istvánné Emikének a „menedzselést”,
- a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának, hogy a kiállítás idejére rendelkezésemre bocsátották a szegvári Károlyi-kastélyt,
- a Norma Nyomdász Kft.-nek (Hódmezővásárhely) a katalógusgyönyörű elkészítését,
- Nagy Sándorné Edit „Virágkirálynőnek” a dekoráció megálmodását és kivitelezését, valamint a megnyitóban való közreműködést,
- Nagy Sándornak és ifj. Nagy Sándornak a dekorációra felhasznált növénykülönlegességek gyűjtögetését,
- Száraz Józsefnek a dekorációhoz kölcsönkért halászhálókat, varsákat,
- Szegvár Nagyközség Önkormányzatának, a Szegvári Falufejlesztő KHT-nak és a Polgármesteri Hivatal munkatársainak segítségét,
- Dr. Tóth Attila művészeti írónak, hogy „mellém állt”,
- Vidovics Ferencnek a fotókat,
- Vígh Zoli barátomnak és Vígh Violának az angol és német fordításban való munkáját,
- Média támogatóimnak a „hírverést”: Délvilág napilap, Civil TV, Kurca TV, Rádió 7 (Hódmezővásárhely), Rádió Szentes, Szegvári Napló,
- Valamint mindazoknak, akik megtiszteltek azzal, hogy ellátogattak első önálló fotókiállításomra.
A fényképek bizonyítják azt a tényt, hogy a múlt emlék, a jelen egy pillanat, s a jövő titok…
Purgel Zoltán
Régi (flash) honlap
Az eredeti Örök pillanatok honlapom 2007-ben készült, Flash alapon. Jelenleg a webböngészők már nem vagy csak nehézkesen támogatják a Flash használatát, ezért 10 év után készítettem el ezt az oldalt. Ha valaki mégis kíváncsi az eredeti oldalra, az alábbi képre kattintva tudja megtekinteni.
